Néhány napja szöget ütött a fejemben egy gondolat.

Ha énmárka építésről van szó gyakran lehet olvasni, hogy „meséld el a sztorid!”. Fontos, hogy ismerjenek a követőid, picit belelássanak abba honnan jöttél, hová tartasz, mi a missziód. A „meséld el a sztorid” olyan, mintha azt mondanák „mutasd meg magad” sőőt „vállald fel magad”! Izgi… vagy talán ijesztő, de leginkább mindkettő egyszerre.

Szóval történt az néhány napja, hogy ültem éjszaka az ágyon, a párom már teljes nyugalomban aludt mellettem és azon kattogtam: „Tök jó, hogy coach lettem és tök jó dolog ez a blog meg az instagram meg a facebook oldal, és végre posztolhatok úgy is, mint coach. De most honnan induljak és merre haladjak?” Aztán jött velem szemben ez a mondat: „Meséld el a sztorid.” 

Erre én: „Oké ez menni fog. Mi sem egyszerűbb annál, mint elmesélni ki vagyok, honnan jöttem és hová tartok, mi a misszióm.”

Vagy mégsem?

Ültem este 11kor az ágyon és jött a kétségbeesés: „Nincs is sztorim.”

„Na jó, megszülettem valamikor huszon x éve, most meg itt ülök, a kettő között lennie kellett valaminek, úgyhogy tuti, hogy van egy sztorim. De mi van, ha nem elég érdekes?”

Aztán feldobtam a témát az ismerőseimnek, mire egy kedves barátom és nem mellesleg a vezetőm azt mondta, hogy „Viccelsz? Hatalmas sztorid van!”

Úgyhogy úgy döntöttem felgöngyölítem a történetem.

Visszagondolva korábban már belekezdtem egy szegletébe, abba mit jelent számomra egészségmentornak lenni és hogyan váltam azzá. Ezt is visszaolvashatjátok itt a blogon.

Most sem szeretném egészen Ádámtól és Évától indítani a dolgot, viszont tény, hogy megszülettem, majd volt egy teljesen átlagos, emlékeim szerint kifejezetten szép gyerekkorom. Amit később felváltott a sötét kamaszkor. Na itt aztán lennének sztorik, máskor talán visszatérek majd rájuk intő példa gyanánt. :D

Azt hiszem ez az időszak nálam tényleg kábé 18 éves koromig tartott, mikor egyszer csak szinte felnőttem, vagy legalábbis közeledtem a felnőtté váláshoz.

Összeköltöztem Pest mellett az akkori párommal és elkezdtem az ELTE-n Japánt tanulni. Igen, Japánt. Pontosabban keleti nyelvek és kultúrák szakon japán szakirányt. Részletkérdés. Körül-belül 3 előadás és 2 nyelvóra kellett ahhoz, hogy tudjam ezt benéztem, nem ez lesz az én irányom.

Akkor már azért kezdett frusztrálni, hogy oké nem ez, de akkor mi. Elhessegettem… Elkezdtem, akkor végig csinálom elv mentén lehúztam két teljes évet az egyetemen, majd otthagytam.

Nem mondom, hogy a szüleim repestek az örömtől, de támogattak, mert mindig is úgy gondolták (természetesen ésszerű keretek között), hogy tudom mi a jó nekem.

Az volt a terv, hogy kihagyok egy évet, dolgozom, közben eldöntöm mit szeretnék tanulni és visszamegyek az egyetemre. Azóta se mentem vissza…

Először egy klassz kis pékségben kezdtem dolgozni Cegléden. Odáig voltam meg vissza, hogy megkaptam az állást, életem első igazi állását! (Értsd ezalatt: nem az apukám gazdaságában való munka, ahová nem kellett önéletrajz :D)

Fel is hívtam egyből apát: „Figyelj apa, sztár melót kaptam!” És így is éreztem, kábé 2 hétig. Aztán elkezdtem utálni fél3kor felkelni reggelente és mint kiderült egy csomó minden nem is úgy volt, mint ahogy én elképzeltem. De mentem, csináltam, aztán valahogy megfogalmazódott bennem, hogy tovább kéne lépni.

Keresgettem, nézelődtem, aztán egyszer csak egy ismerősöm megkeresett azzal, hogy lenne számomra egy munkája, összevont óvoda-bölcsödében kéne a bölcsis szekcióban tevékenykedni. Akkor megint ment a telefon:

„Apa figyelj, most tényleg sztár munkám lesz!” Ezt is így éreztem, jóval tovább, mint 2 hét. Szerettem a közeget, a gyerekeket, jó állás volt, de tudtam, hogy nem ez lesz a valódi hívatásom.

Hamarosan meg is keresett egy vállalkozó barátnőm azzal, hogy kéne mellé és a férje mellé egy asszisztens a kft.-jükbe. És ment a telefon:

„Apa ezt figyeld milyen állásom lett!” – Komolyan ment minden egyes alkalommal, nem csak a sztori kedvéért írom. Megkérdezhetitek apukámat. :D

Odáig meg vissza voltam. Rugalmas munkaidő, kicsi családias légköz, már-már szórakozás volt bejárni dolgozni. Imádtam!

Aztán valami megváltozott, nem a cégben, bennem. Elindultam egy úton és elkezdtem távolodni azoktól a dolgoktól, amiket addig imádtam. Valahogy nem elégített ki, amit nap mint nap csináltam. Közben elkezdtem egy jógaoktató képzést, megreformáltam a táplálkozásom, megismertem a BodyWakes koncepciót… és erről tényleg van ám egy hosszabb posztom is, akit érdekel visszakeresheti a blogon a „Me” kategória alatt.

Egy nap pedig jött a telefon, Zsolttól a BodyWakes egyik alapítójától és vezetőjétől, hogy lenne egy ajánlata számomra, asszisztensi munka, plusz mellette tanulhatnék egészségmentornak…, pont ahogy azt szerettem volna. Ahogy írtam a kis célfüzetembe hónapokig. És bummm egyszer csak ott volt a lehetőség, amire nem lehetett nemet mondani!

Persze ismét ment a telefon apának, és ismét imádtam minden percét a munkámnak, ami aztán a hívatásommá vált. Ezt pedig imádom a mai napig is. De! Szerettem volna még egy kicsit menni, tanulni, éreztem, hogy szükségem van még valami pluszra, amitől teljes lehetek.

Ekkor jött a coaching. Figyeltem, olvastam, tanulmányoztam és beleszerettem. Aztán kerestem, kutattam és végül megtaláltam azt a képzést, ami a legszimpatikusabb volt, ráadásul online zajlott, sőt 1/1-ben így teljesen rugalmasak voltak az órák, feltudtam vinni őket a munka és a páromhoz való utazgatás tengelyére.

Aztán azt kezdtem el írni és vizualizálni célként, hogy sikeres vizsgát teszek és coach leszek, majd pedig mint Coach és Egészségmentor a küldetésem szellemiségében tevékenykedek.

Annak, hogy véleményemmel, viselkedésemmel, életemmel példát mutassak és pozitív hatással legyek az emberek életére. Annak, hogy megmutassam és megtanítsam, hogy a harmónia, a belső béke mindenki számára elérhető és a középpontunkhoz/önmagunkhoz való visszatalálással bármit elérhetünk az életben!

Most pedig itt ülök és felgöngyölítem a sztorim, legalábbis egy részét, hiszen az eddigi éveimnek rengeteg eseménye volt, rengeteg szekciója és sok-sok-sok sztorija. Ami, ha érdekes, ha nem, az enyém.

A legszebb benne pedig az, hogy sosem ér véget. Mindig lesz egy újabb keresés, egy újabb telefon, egy újabb előrelépés, egy újabb izgalmas kaland, kihívás, egy újabb történet…

Mi a Te sztorid? Én boldogan olvasnám! :)

Szeretettel:

Kiss Vivien
Life & Business & Health Coach
Egészségmentor
Funkcionális táplálkozási tanácsadó